fanyelvű mn (gúny v. pejor is)

1. (rég v. nyj) ’a beszédképzés vmilyen állandósult rendellenességét mutató, beszédhibás 〈személy〉’ ❖ ? bizony fa nyelv, Herkuleſt az kinek Szája dicsérni felejtkezik (1803 Fabchich József ford.–Pindarosz C1643, 82) | [Gúnynévként:] Lötöm a tötöm: fanyelvű ember (1883 Magyar Nyelvőr C5950, 431) | belga nyelvű, fa nyelvű: a kinek a nyelve beszéd közben nehezen pereg (1887 Magyar Nyelvőr C5238, 142) | fanyelvű: pösze, selypítő (1956 Beke Ödön C6008, 468).

1a. (ritk) ’olyan 〈személy〉, aki vmely idegen nyelv szavait, hangjait nem tudja megfelelően kiejteni’ ❖ [a bécsiek szerint] a fanyelvű magyar dehogyis tudja kiejteni a civilizált ȧ-t (1973 Péchy Blanka C6026, 13).

1b. (rég v. nyj) ’szokatlanul hangzó, érthetetlen idegen nyelven beszélő 〈személy, csoport〉’ ❖ bár egy ökölnyi magyart hoztam volna – Gondolá – bár lenne népem utolsója! Hova leszek én majd a fanyelvü nép közt? (1854 Vajda János 8503061, 92) | Gyíknyelvű, fanyelvű, mondták az idegen nyelven beszélő katonákra (1925 Magyar Nyelvőr C5982, 96).

2. ’üres, nehézkes frázisokkal élő, ill. értelmetlenségbe menően hivataloskodó 〈(szakmai) nyelvezet, (beszéd)stílus〉’ ❖ [a katonai szabályzat] nem egyéb, mint 20 évvel ezelőtt megsárgult, egérrágta kézirat fanyelvű fordítása (1950 Szabad Nép máj. 18. C4873, 4) | Sipőcz polgármester fanyelvű előszava (1961 Népszabadság márc. 12. C4813, 7).

3. (ritk) ’olyan 〈személy〉, akinek az ízérzékelése nem kellően fejlett, kifinomult’ ❖ Kéri, miután a háziakra köszöntötte, megízlelte a tiszta, hársvirág színű bort: – Ez... vinkó? – kérdezte. – Ez a legtisztább rajnai rizling. Még én is fölismerem, pedig én antitalentum, fanyelvű vagyok a borhoz (1959 Népszabadság szept. 5. C4811, 2).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

fanyelvű melléknév (gúny v. pejor is)
1. (rég v. nyj)
a beszédképzés vmilyen állandósult rendellenességét mutató, beszédhibás 〈személy〉
?
bizony fa nyelv, Herkuleſt az kinek Szája dicsérni felejtkezik
(1803 Fabchich József ford.Pindarosz)
[Gúnynévként:] Lötöm a tötöm: fanyelvű ember
(1883 Magyar Nyelvőr)
belga nyelvű, fa nyelvű: a kinek a nyelve beszéd közben nehezen pereg
(1887 Magyar Nyelvőr)
fanyelvű: pösze, selypítő
(1956 Beke Ödön)
1a. (ritk)
olyan 〈személy〉, aki vmely idegen nyelv szavait, hangjait nem tudja megfelelően kiejteni
[a bécsiek szerint] a fanyelvű magyar dehogyis tudja kiejteni a civilizált ȧ-t
(1973 Péchy Blanka)
1b. (rég v. nyj)
szokatlanul hangzó, érthetetlen idegen nyelven beszélő 〈személy, csoport〉
bár egy ökölnyi magyart hoztam volna – Gondolá – bár lenne népem utolsója! Hova leszek én majd a fanyelvü nép közt?
(1854 Vajda János)
Gyíknyelvű, fanyelvű, mondták az idegen nyelven beszélő katonákra
(1925 Magyar Nyelvőr)
2.
üres, nehézkes frázisokkal élő, ill. értelmetlenségbe menően hivataloskodó (szakmai) nyelvezet, (beszéd)stílus〉
[a katonai szabályzat] nem egyéb, mint 20 évvel ezelőtt megsárgult, egérrágta kézirat fanyelvű fordítása
(1950 Szabad Nép máj. 18.)
Sipőcz polgármester fanyelvű előszava
(1961 Népszabadság márc. 12.)
3. (ritk)
olyan 〈személy〉, akinek az ízérzékelése nem kellően fejlett, kifinomult
Kéri, miután a háziakra köszöntötte, megízlelte a tiszta, hársvirág színű bort: – Ez... vinkó? – kérdezte. – Ez a legtisztább rajnai rizling. Még én is fölismerem, pedig én antitalentum, fanyelvű vagyok a borhoz
(1959 Népszabadság szept. 5.)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások