🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

farizeus mn és fn 

I. mn

1. ’az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához szigorúan ragaszkodó ókori zsidó vallási mozgalomhoz tartozó 〈személy, közösség〉, ill. vele kapcs., rá jellemző’ ❖ meg-térítvén pedig, ollyan gaz tudományokat vertek a’ fejébe, és olly gonoſz példákat mutattak néki, hogy az a’ meg-tért uj ’Sidó még gonoſzſzabb lenne, hogy ſem a’ pogányságban vólt, és a’ kárhozatot az ö Farizeus meſtereivel vörsönt keresné (1774 Vajda Sámuel 7365003, 114) | Josephus Flavius első századból pharisaeus volt, ki történetiratába bölcsészeti eszméket szőtt be, hogy a görögöknek és rómaiaknak inyére legyen (1843 Purgstaller József 8351003, 82) | Míg a zsidók egy része, a phariseus párt, szigorúan, betűszerint követte a vallási törvényeket, a saduceus párt tagjai pedig a zsidóság politikai érdekeit a vallási törvények megtartása fölé helyezte, addig az esseus rend tagjai az egy istenbe vetett hit és a vallási alaptörvények megtartása mellett életüket az erkölcstan művelésének és az emberszeretet gyakorlásának szentelték (1904 ÓkoriLex. CD28) | a farizeus zsidó attól várta az üdvösséget, hogy Jahve ítélő szavára halála után v. az ítéletkor megigazul (1989 HaagLex. ford. CD1208) | farizeus eredetű és a római polgárságot elnyerő Szent Pál (1992 Havas László CD17) | Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, [...] az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam (1996 Katolikus Biblia ford. CD1201).

2. ’képmutató, alakoskodó, álszent 〈személy〉, ill. ilyen személyekből álló 〈társadalom〉’ ❖ te vagy ám nagy farizéus igen (1803 Édes Gergely C1541, 28) | Milyen derék fiu ez a sok Farízeus tányérnyaló (1846 Losonczy László C2932, 49) | Siratom magamat természetesen mindenek előtt, mert farizeus az, aki a magánál mást különbnek, becsesebbnek és szánnivalóbbnak tart (1908 Ady Endre 9003048, 172) | Álszent, farizeus világ, ahol még a vallás is business (1958 Magyar Nemzet jan. 5. C0354, 7) | Csintalan úgy véli: a társadalom farizeus, mivel nem gondol arra, hogy ezt a finanszírozást [ti. a közintézményekét] valamilyen módon meg kellene oldani (1995 Magyar Hírlap CD09).

2a. ’ilyen személyre jellemző, rá valló 〈tekintet, tulajdonság, megnyilvánulás stb.〉’ ❖ úgy hisszük, hogy Vázsonyinak néha mégis lehetnek nagy kétségei, mikor annyi korlátoltságot, intelligencia-hiányt, farizeus rosszakaratot tapasztal, mint tapasztal manapság mindenki, aki ebben az országban a radikális átalakulások nagyobb vagy apróbb harcosa (1902 Ady Endre C0535, 358) | Én valami vízbefőttet szopogattam [a diéta alatt] s farizeus tekintettel fordultam a belgyógyász-professzorhoz (1934 Móra Ferenc C3204, 216) | Ennél farizeusabb viselkedést ritkán lehet tetten érni (1996 Országgyűlési Napló CD62) | Farizeus dolog emberi jogokról beszélni a parlamentben egy olyan országban, ahol a cigánytelep közepére felállított cirkuszoskocsiba költöztethetnek egy hétgyermekes roma családot, ahol még fogyatékos is él (2000 Magyar Hírlap CD09) | farizeusnak tűnik a hozzáállásuk a kérdéshez (2003 Országgyűlési Napló CD62).

2b. ’ilyen személytől származó 〈szöveg v. szabályrendszer stb.〉’ ❖ Sokkal farizeusabb a törvénynek az a része, amely az osztály és hitfelekezetek elleni izgatásról szól (1903 Ady Endre CD0801) | Hazug és farizeus tehát az a nekrológ, melyet Rákosi írt Adyról („B. H.” 1919. jan. 28.), ahol úgy állítja be, mintha ő csak „a hanyatló dekadenciában lévő” Adyt támadta volna (1955 Bölöni György 9069001, 140) | a feudálkapitalizmus álarcos, farizeus ideológiáját (1955 Kardos László 9305001, 281).

II. fn

1. ’az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához szigorúan ragaszkodó ókori zsidó vallási mozgalomhoz tartozó személy, közösség’ ❖ [álmomban] egy zsidót láték tanuló-lócámon, Ki nagyon forgatta Mojsest asztalkámon. A földöt seprette sok-kapcsú ruhája, Könyökirül hosszan lenyúlt al-subája, Borzos fejét fedte karimás sapkája, Szakáll-mértéke volt köldökének tája. Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból, Sokat megpofozott farizeusokból S némelyt bottal zött galamb-árusokból. Az én rabbinusom, kit álmomban láttam, Különb írástudó volt mint tapasztaltam (1772 Barcsay Ábrahám 7019026, 52) | Ti kedves elnyomorodott emberek! Kik […] a farizeussal a templomban az elsőséget foglalják (1813 Katona József 8226003, 197) | [a zsidók közt az ókorban] nevezetes felekezetek támadtak, tudniillik: pharisaeusok, saducaeusok és essaeusok (1843 Purgstaller József 8351003, 81) | Ott Krisztus áldón tárja ki A bűnösökre karját, Habár a fárizéusok Kitiltani akarják (1903 Babits Mihály CD01) | A farizeusok szigorával szemben, amely a vallásban elsősorban a másik ember feletti ítélkezés jogát látja, Jézus megbocsátásra, feloldozásra fordítja a törvényt (1963 Pilinszky János 9531159, 181) | a farizeusoknál törvényileg előírták az alamizsnaosztást (1988 Bibliai nevek és fogalmak CD1209).

2. ’〈megszólítás (része)ként is:〉 képmutató, alakoskodó, álszent személy’ ❖ én nem viszonozom bánásmódotokat, hanem versenyre hivom ki jellemtisztaságban a’ legerősebb legerősebbikét; vagy bármilly pharizeust, ki hazudni szereti, hogy soha nem botlott (1841 Pesti Hírlap CD61) | Lelkiismeretem fölvigyázó lészen, Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem, S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus, De igazat szóljak... segíts, uram Jézus! (1847 Petőfi Sándor C3500, 353) | [az asszonyok] a legnagyobb farizeusok, kivált, ha írástudók (1885 Mikszáth Kálmán C3116, 18) | Gyűlölöm a farizeusokat, tisztelem az őszinte ellenfélt. A nagyorrú Cyrano de Bergerac az ideálom. Ha a fülére pályázom az ellenfelemnek, megmondom jó előre (1900 Ady Endre C0534, 326) | Czirmos: Én azt gondolom magamban, hogy maga kenetes gazember. (Döbbent csend.) Czirmos (folytatja): Olyan nagy gazember, hogy az örökmécs elalszik, ha maga bémegy a templomba. Kósa (először elképed, aztán mérgesen feláll): Mit mondott, maga vén farizeus?! (1947 Tamási Áron 9701028, 102) | Az a farizeus, aki látványos bérfejlesztést hajt végre, majd pedig nem irgalmas szamaritánus módjára viselkedik, és nem adja oda a járandóságot az önkormányzatoknak (2003 Országgyűlési Napló CD62) | Visszautasítom azt, hogy képviselőtársam engem farizeusnak tekint (2004 Országgyűlési Napló CD62).

ÖE: ~kor.

Sz: farizeusi, farizeusság.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
farizeus melléknév és főnév
I. melléknév
1.
az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához szigorúan ragaszkodó ókori zsidó vallási mozgalomhoz tartozó 〈személy, közösség〉, ill. vele kapcs., rá jellemző
meg-térítvén pedig, ollyan gaz tudományokat vertek a’ fejébe, és olly gonoſz példákat mutattak néki, hogy az a’ meg-tért uj ’Sidó még gonoſzſzabb lenne, hogy ſem a’ pogányságban vólt, és a’ kárhozatot az ö Farizeus meſtereivel vörsönt keresné
(1774 Vajda Sámuel)
Josephus Flavius első századból pharisaeus volt, ki történetiratába bölcsészeti eszméket szőtt be, hogy a görögöknek és rómaiaknak inyére legyen
(1843 Purgstaller József)
Míg a zsidók egy része, a phariseus párt, szigorúan, betűszerint követte a vallási törvényeket, a saduceus párt tagjai pedig a zsidóság politikai érdekeit a vallási törvények megtartása fölé helyezte, addig az esseus rend tagjai az egy istenbe vetett hit és a vallási alaptörvények megtartása mellett életüket az erkölcstan művelésének és az emberszeretet gyakorlásának szentelték
(1904 ÓkoriLex.)
a farizeus zsidó attól várta az üdvösséget, hogy Jahve ítélő szavára halála után v.vagy az ítéletkor megigazul
(1989 HaagLex. ford.)
farizeus eredetű és a római polgárságot elnyerő Szent Pál
(1992 Havas László)
Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, [...] az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam
(1996 Katolikus Biblia ford.)
2.
képmutató, alakoskodó, álszent 〈személy〉, ill. ilyen személyekből álló 〈társadalom〉
te vagy ám nagy farizéus igen
(1803 Édes Gergely)
Milyen derék fiu ez a sok Farízeus tányérnyaló
(1846 Losonczy László)
Siratom magamat természetesen mindenek előtt, mert farizeus az, aki a magánál mást különbnek, becsesebbnek és szánnivalóbbnak tart
(1908 Ady Endre)
Álszent, farizeus világ, ahol még a vallás is business
(1958 Magyar Nemzet jan. 5.)
Csintalan úgy véli: a társadalom farizeus, mivel nem gondol arra, hogy ezt a finanszírozást [ti. a közintézményekét] valamilyen módon meg kellene oldani
(1995 Magyar Hírlap)
2a.
ilyen személyre jellemző, rá valló 〈tekintet, tulajdonság, megnyilvánulás stb.〉
úgy hisszük, hogy Vázsonyinak néha mégis lehetnek nagy kétségei, mikor annyi korlátoltságot, intelligencia-hiányt, farizeus rosszakaratot tapasztal, mint tapasztal manapság mindenki, aki ebben az országban a radikális átalakulások nagyobb vagy apróbb harcosa
(1902 Ady Endre)
Én valami vízbefőttet szopogattam [a diéta alatt] s farizeus tekintettel fordultam a belgyógyász-professzorhoz
(1934 Móra Ferenc)
Ennél farizeusabb viselkedést ritkán lehet tetten érni
(1996 Országgyűlési Napló)
Farizeus dolog emberi jogokról beszélni a parlamentben egy olyan országban, ahol a cigánytelep közepére felállított cirkuszoskocsiba költöztethetnek egy hétgyermekes roma családot, ahol még fogyatékos is él
(2000 Magyar Hírlap)
farizeusnak tűnik a hozzáállásuk a kérdéshez
(2003 Országgyűlési Napló)
2b.
ilyen személytől származó 〈szöveg v. szabályrendszer stb.〉
Sokkal farizeusabb a törvénynek az a része, amely az osztály és hitfelekezetek elleni izgatásról szól
(1903 Ady Endre)
Hazug és farizeus tehát az a nekrológ, melyet Rákosi írt Adyról („B. H.Budapesti Hírlap” 1919. jan.január 28.), ahol úgy állítja be, mintha ő csak „a hanyatló dekadenciában lévő” Adyt támadta volna
(1955 Bölöni György)
a feudálkapitalizmus álarcos, farizeus ideológiáját
(1955 Kardos László)
II. főnév
1.
az írott és íratlan zsidó hagyományok, előírások megtartásához szigorúan ragaszkodó ókori zsidó vallási mozgalomhoz tartozó személy, közösség
[álmomban] egy zsidót láték tanuló-lócámon, Ki nagyon forgatta Mojsest asztalkámon. A földöt seprette sok-kapcsú ruhája, Könyökirül hosszan lenyúlt al-subája, Borzos fejét fedte karimás sapkája, Szakáll-mértéke volt köldökének tája. Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból, Sokat megpofozott farizeusokból S némelyt bottal zött galamb-árusokból. Az én rabbinusom, kit álmomban láttam, Különb írástudó volt mint tapasztaltam
(1772 Barcsay Ábrahám)
Ti kedves elnyomorodott emberek! Kik […] a farizeussal a templomban az elsőséget foglalják
(1813 Katona József)
[a zsidók közt az ókorban] nevezetes felekezetek támadtak, tudniillik: pharisaeusok, saducaeusok és essaeusok
(1843 Purgstaller József)
Ott Krisztus áldón tárja ki A bűnösökre karját, Habár a fárizéusok Kitiltani akarják
(1903 Babits Mihály)
A farizeusok szigorával szemben, amely a vallásban elsősorban a másik ember feletti ítélkezés jogát látja, Jézus megbocsátásra, feloldozásra fordítja a törvényt
(1963 Pilinszky János)
a farizeusoknál törvényileg előírták az alamizsnaosztást
(1988 Bibliai nevek és fogalmak)
2.
〈megszólítás (része)ként is:〉 képmutató, alakoskodó, álszent személy
én nem viszonozom bánásmódotokat, hanem versenyre hivom ki jellemtisztaságban a’ legerősebb legerősebbikét; vagy bármilly pharizeust, ki hazudni szereti, hogy soha nem botlott
(1841 Pesti Hírlap)
Lelkiismeretem fölvigyázó lészen, Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem, S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus, De igazat szóljak... segíts, uram Jézus!
(1847 Petőfi Sándor)
[az asszonyok] a legnagyobb farizeusok, kivált, ha írástudók
(1885 Mikszáth Kálmán)
Gyűlölöm a farizeusokat, tisztelem az őszinte ellenfélt. A nagyorrú Cyrano de Bergerac az ideálom. Ha a fülére pályázom az ellenfelemnek, megmondom jó előre
(1900 Ady Endre)
Czirmos: Én azt gondolom magamban, hogy maga kenetes gazember. (Döbbent csend.) Czirmos (folytatja): Olyan nagy gazember, hogy az örökmécs elalszik, ha maga bémegy a templomba. Kósa (először elképed, aztán mérgesen feláll): Mit mondott, maga vén farizeus?!
(1947 Tamási Áron)
Az a farizeus, aki látványos bérfejlesztést hajt végre, majd pedig nem irgalmas szamaritánus módjára viselkedik, és nem adja oda a járandóságot az önkormányzatoknak
(2003 Országgyűlési Napló)
Visszautasítom azt, hogy képviselőtársam engem farizeusnak tekint
(2004 Országgyűlési Napló)
ÖE: farizeuskor
Sz: farizeusi, farizeusság
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások