🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

fegyverbarátság fn 3A8 (átv is)

’〈államok (vezetői), népek v. fegyveres testületek, seregek (tagjai) között:〉 közösen v. közös célokért vívott harcok során, ill. azok elérése érdekében létrejött katonai szövetség(en alapuló bajtársiasság)’ ❖ a dán háború tényleg háttérbe szorította a német szövetséggyűlést, a melyben eddig a középső és kis államok érdekei megtalálták a magok természetes képviseletét s az eldöntés immár e tekintetben is a két nagyhatalom kezébe jutott. De rövid fegyverbarátság után csakhamar ezek is ellenségesebben álltak szemben egymással, mint valaha (1887 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | az osztrák-magyar és a német hadsereg hisztorikussá vált fegyverbarátságát legfőbb haduraik benső barátsága még szorosabbra füzte (1900 Budapesti Napló máj. 8. C5243, 5) | Zsigmond a lengyel ügyeket tisztázandó, követséget küldött Ulászlóhoz s a két fejedelem 1423 március 30-án Késmárkon találkozva, nemcsak a lublói békét újították meg, hanem a huszita kérdésben is fegyverbarátságot kötöttek, mely alkalommal Ulászló megigérte, hogy 30.000 főnyi sereget küld Zsigmond támogatására Csehországba (1935 Bánlaky József CD16) | tovább fejlesztjük és szilárdítjuk a két ország politikai, gazdasági és kulturális együttműködését. A két nép fegyverbarátságának ápolását szolgálta a két néphadsereg küldöttségének idei kölcsönös látogatása (1959 Népszava okt. 1. C4823, 1) | Azt kívánjuk, hogy [a munkásőrök] lássák el feladataikat a jövőben is kiválóan, erősítsék fegyverbarátságukat a testvéri fegyveres erőkkel és testületekkel, ápolják és erősítsék a proletárnemzetköziség eszméjét, a Szovjetunió, a szocialista országok szeretetét (1972 Kurucz Imre 2043001, 1) | A közös felkészítések, kiképzések, harcászati gyakorlatok komoly szerepet játszanak a Magyar Honvédség csapatai alkalmazási képességének szinten tartásában, illetve továbbfejlesztésében; erősítik a magyar és a holland katonák közötti fegyverbarátságot (1999 Országgyűlési Napló CD62) | A II. világháború idején, illetve befejeződésekor – célját tekintve: a nácizmus felszámolása érdekében – két feltörekvő hatalom, az USA és a Szovjetunió lépett szövetségre, elkötelezve magukat egy új világrend kiépítése mellett. A fegyverbarátság azonban gyorsan felbomlott, és a két államalakulat antagonisztikus szembenállású szuperhatalommá fejlődött (2000 Új Könyvek CD29).

a. ’közös célokért való küzdés során, ill. azok elérése érdekében létrejött (politikai, gazdasági stb.) szövetség’ ❖ Határozottan rosszallom a más elveken lévő pártokkal a fegyverbarátságot (1893 Kossuth Lajos CD32) | szellemi és fizikai munkások szoros fegyverbarátságban menetelnek a győzelem felé (1927 Weltner Jakab 9787001, 6) | [Az induló Darvas Józsefet] a mozgalommá szerveződő népi irodalom természetes társként üdvözli. Darvas is vállalja az írói fegyverbarátságot, a közös gond és élmények egyaránt hozzákötik a falukutatókhoz (1966 Diószegi András CD53) | Egy évvel ezelőtt még fegyverbarátságban volt a [Football Duó] kft. és a liga, mivel szemben álltak az előző MLSZ-elnökkel, Kovács Attilával (2000 Magyar Hírlap CD09).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
fegyverbarátság főnév 3A8 (átv is)
〈államok (vezetői), népek v. fegyveres testületek, seregek (tagjai) között:〉 közösen v. közös célokért vívott harcok során, ill. azok elérése érdekében létrejött katonai szövetség(en alapuló bajtársiasság)
a dán háború tényleg háttérbe szorította a német szövetséggyűlést, a melyben eddig a középső és kis államok érdekei megtalálták a magok természetes képviseletét s az eldöntés immár e tekintetben is a két nagyhatalom kezébe jutott. De rövid fegyverbarátság után csakhamar ezek is ellenségesebben álltak szemben egymással, mint valaha
(1887 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
az osztrák-magyar és a német hadsereg hisztorikussá vált fegyverbarátságát legfőbb haduraik benső barátsága még szorosabbra füzte
(1900 Budapesti Napló máj. 8.)
Zsigmond a lengyel ügyeket tisztázandó, követséget küldött Ulászlóhoz s a két fejedelem 1423 március 30-án Késmárkon találkozva, nemcsak a lublói békét újították meg, hanem a huszita kérdésben is fegyverbarátságot kötöttek, mely alkalommal Ulászló megigérte, hogy 30.000 főnyi sereget küld Zsigmond támogatására Csehországba
(1935 Bánlaky József)
tovább fejlesztjük és szilárdítjuk a két ország politikai, gazdasági és kulturális együttműködését. A két nép fegyverbarátságának ápolását szolgálta a két néphadsereg küldöttségének idei kölcsönös látogatása
(1959 Népszava okt. 1.)
Azt kívánjuk, hogy [a munkásőrök] lássák el feladataikat a jövőben is kiválóan, erősítsék fegyverbarátságukat a testvéri fegyveres erőkkel és testületekkel, ápolják és erősítsék a proletárnemzetköziség eszméjét, a Szovjetunió, a szocialista országok szeretetét
(1972 Kurucz Imre)
A közös felkészítések, kiképzések, harcászati gyakorlatok komoly szerepet játszanak a Magyar Honvédség csapatai alkalmazási képességének szinten tartásában, illetve továbbfejlesztésében; erősítik a magyar és a holland katonák közötti fegyverbarátságot
(1999 Országgyűlési Napló)
A II. világháború idején, illetve befejeződésekor – célját tekintve: a nácizmus felszámolása érdekében – két feltörekvő hatalom, az USAUnited States of America ’Amerikai Egyesült Államok’ és a Szovjetunió lépett szövetségre, elkötelezve magukat egy új világrend kiépítése mellett. A fegyverbarátság azonban gyorsan felbomlott, és a két államalakulat antagonisztikus szembenállású szuperhatalommá fejlődött
(2000 Új Könyvek)
a.
közös célokért való küzdés során, ill. azok elérése érdekében létrejött (politikai, gazdasági stb.) szövetség
Határozottan rosszallom a más elveken lévő pártokkal a fegyverbarátságot
(1893 Kossuth Lajos)
szellemi és fizikai munkások szoros fegyverbarátságban menetelnek a győzelem felé
(1927 Weltner Jakab)
[Az induló Darvas Józsefet] a mozgalommá szerveződő népi irodalom természetes társként üdvözli. Darvas is vállalja az írói fegyverbarátságot, a közös gond és élmények egyaránt hozzákötik a falukutatókhoz
(1966 Diószegi András)
Egy évvel ezelőtt még fegyverbarátságban volt a [Football Duó] kft.korlátolt felelősségű társaság és a liga, mivel szemben álltak az előző MLSZMagyar Labdarúgó-szövetség-elnökkel, Kovács Attilával
(2000 Magyar Hírlap)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások