átöltöztet ts ige 5b

1. ’másik ruhába öltöztet vkit’ ❖ Ninácskát majd én magam öltöztetem át (1857 Eötvös József C1589, 55) | Az a tervem van, hogy átöltöztetem Erzsikét, míg alszik az új ruhába – úgy ébred majd fel, mint egy igazi alispán-kisasszony (1882–1884 Mikszáth Kálmán 8312035, 197) | [A menekülő kiskatonát] eszméletlen gyorsasággal öltözteti át a ház, s dugja be a katonaruhát a pincébe, a szén mögé (1984 Szántó Piroska 2025064, 73).

1a. ’más külsőt ad vminek’ ❖ [A Borsodi Sörgyár] egyrészt behozta a külföldön már jól ismert Stella Artois márkát, s átöltöztette az eddigi csúcstermékét, a Holstent is (1997 Figyelő CD2601) | az általam átöltöztetett polgári lakást (2000 Lakáskultúra CD39).

2. átöltöztet vminek ’úgy öltöztet fel, hogy annak lássék, aminek a ruhája mutatja’ ❖ Egy pillanat alatt megváltozott a sorsa, éppen mint az Ezeregyéjszakában a szegény arab fakírnak, akit álmában átöltöztetnek kalifának (1882–1883 Mikszáth Kálmán CD04).

3. (rég) ’〈írásművet, irodalmi motívumot, tárgyat〉 más formába tesz át, ill. más alakban jelenít meg’ ❖ a ki ezt teszi, az nem fordít, hanem áltöltöztet (1824 Guzmics Izidor ford.–Theokritosz C1922, V) | [Secundusnak szép darabjait] nem csudálhatod, ha hogy a római kies beszéd a német nyelv durva hangjaiba átöltöztetve, elveszté előttem, minden szépségét, s nyelved hibáját fordításodnak tulajdonítom (1831 e. Kazinczy Ferenc 8228107, 81) | idézem nekik Homért s ők átöltöztetik nagy örömmel uj-görögre a régi hexametereket (1877 Tóth Béla¹ C4250, 16) | több Nibelungen-énekbeli motivum is át van öltöztetve a Buda halálában (1887 Riedl Frigyes C3631, 199) | Travesztia […] a komikus illetőleg szatirikus költői előadásnak az a módja, midőn a költő valamely nagyszerü tárgyat kisszerü alakba öltöztet át (1897 PallasLex. CD02).

Vö. CzF. általöltöztet vagy átöltöztet; ÉrtSz.; ÉKsz.

átöltöztet tárgyas ige 5b
1.
másik ruhába öltöztet vkit
Ninácskát majd én magam öltöztetem át
(1857 Eötvös József)
Az a tervem van, hogy átöltöztetem Erzsikét, míg alszik az új ruhába – úgy ébred majd fel, mint egy igazi alispán-kisasszony
(1882–1884 Mikszáth Kálmán)
[A menekülő kiskatonát] eszméletlen gyorsasággal öltözteti át a ház, s dugja be a katonaruhát a pincébe, a szén mögé
(1984 Szántó Piroska)
1a.
más külsőt ad vminek
[A Borsodi Sörgyár] egyrészt behozta a külföldön már jól ismert Stella Artois márkát, s átöltöztette az eddigi csúcstermékét, a Holstent is
(1997 Figyelő)
az általam átöltöztetett polgári lakást
(2000 Lakáskultúra)
2. átöltöztet vminek
úgy öltöztet fel, hogy annak lássék, aminek a ruhája mutatja
Egy pillanat alatt megváltozott a sorsa, éppen mint az Ezeregyéjszakában a szegény arab fakírnak, akit álmában átöltöztetnek kalifának
(1882–1883 Mikszáth Kálmán)
3. (rég)
〈írásművet, irodalmi motívumot, tárgyat〉 más formába tesz át, ill. más alakban jelenít meg
a ki ezt teszi, az nem fordít, hanem áltöltöztet
(1824 Guzmics Izidor ford.Theokritosz)
[Secundusnak szép darabjait] nem csudálhatod, ha hogy a római kies beszéd a német nyelv durva hangjaiba átöltöztetve, elveszté előttem, minden szépségét, s nyelved hibáját fordításodnak tulajdonítom
(1831 e. Kazinczy Ferenc)
idézem nekik Homért s ők átöltöztetik nagy örömmel uj-görögre a régi hexametereket
(1877 Tóth Béla¹)
több Nibelungen-énekbeli motivum is át van öltöztetve a Buda halálában
(1887 Riedl Frigyes)
Travesztia […] a komikus illetőleg szatirikus költői előadásnak az a módja, midőn a költő valamely nagyszerü tárgyat kisszerü alakba öltöztet át
(1897 PallasLex.)
Vö. CzF. általöltöztet vagy átöltöztet; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások